Sorsfordító életpillanatok

Meghívásunknak eleget téve Kőhalomba is ellátogattak, hogy az itteni diákoknak érzékenyítő és motiváló előadást tartsanak, ugyanis mindketten lábprotézist hordanak, vagy ahogy ők mondják egy és fél lábbal élnek. Először a legkisebbek faggatták őket mindenféle gyakorlatias kérdéssel, majd a nagyobbakkal már elvontabb dolgokról is beszélgettek.

Mindkettőjük sportoló és életszerető fiatalember, de más élettörténetük van, ez tette még változatosabbá és érdekfeszítőbbé az előadást. Oláh Attilának születése óta nem fejlődött ki rendesen a bal lába, így már kiskora óta hordja a protézist. Keresztes Zsolt pedig 27 évesen veszítette el a lábát, így két szempontból is hallhattuk, hogy milyen parasportolóként élni, dolgozni és küzdeni a céljainkért. A diákok kérésére elmesélték, hogy tudnak-e focizni,  tudnak-e minden sportban részt venni, valamint azt is, hogy mikor és hogyan használják, valamint mikor nem hordják a protézist. Nem volt tabu, minden kérdésre szívesen válaszoltak. Környékünkön még mindig tabu fogyatékkal élni, s ezen hivatottak változtatni az előadásuk által, hiszen büszkén mutogatják „robotlábukat” és örülnek, ha valaki megbámulja őket, mert büszkék rá. Hátrányból előnyt igyekszenek kovácsolni.

Attila elmesélte milyen volt harcolni a paralimpiai részvételért, milyen volt az, amikor nem jött össze és majdnem feladta, és miként érezte magát, amikor úgy döntött, hogy kockáztat és egy betegség ellenére is versenyezett  2016-ban a Rio de Janeiróban rendezett paralimpián. A fiatalok levonták a tanulságot: megérte kockáztatni és nagyot álmodni.

Zsolt a példakép fontosságáról beszélt és személyes tapasztalatáról, hogy nehéz pillanatokban mi ad erőt neki. Kihívás elé állította a fiatalokat, hogy legyen céljuk valamint, hogy a cél eléréséhez szükséges tennivalókat tegyék meg, legyenek bátrak és kitartóak. 

Oláh Attila a KENDU egyesület élén, Kézdivásárhelyen, többek között  rendezvények szervezésével azt mutatja meg a világnak, hogy odaadással, erőfeszítéssel, kitartással bármit el lehet érni. Keresztes Zsolt pedig Bélafalván a One and a half leg egyesülettel segíteni szeretne másokon is, küldetésként kitűzve, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy megfelelő hozzáállással, kitartással és persze orvosi hozzáértéssel a rákos daganat is leküzdhető és amputáltként is tud jó lenni az élet. 

Öröm volt látni, hogy a fiatalokat egyszer sem kellett fegyelmezni az egy óra alatt, hiszen teljesen lekötötte őket a sportolók élettörténete és vicces előadásmódjuk. Különösen értékes az, hogy láthatták, hogy a Romániában élő magyarok mozgássértültként is milyen eredményeket értek el, s ezen felül teljes, boldog életet élnek és másoknak is szolgálnak. Tapasztalatom szerint a szórványban még kisebbnek, elesettebbnek érzik magukat a fiatalok, nem mernek nagyot álmodni, magas célt kitűzni maguknak. Pontosan ezért tartom fontosnak az ilyen típusú előadásokat, melyek talán egy kis lelket öntenek mindenkibe, hogy igenis megéri küzdeni, mert az előbb vagy utóbb eredményt hoz.

A kőhalmi előadás után a fogarasi magyarságot is meglátogatták Kolumbán Zsolt fogarasi ösztöndíjas szervezésében.