Interjú Kopecsni Mikolttal a népi bútorfestésről
Milyen indíttatásból kezdtél el foglalkozni a bútorfestéssel?
Mindig is szerettem rajzolni, festeni, művészkedni, alkotni. Olyan családban nőttem fel, ahol fontos volt a magyarságunk megtartása, ez által a népművészetünkre is büszke voltam, hiszen a hétfalusi csángó népművészet egyedi, mind a népviseletben, tojásírásban, szőttesekben mind bútorfestészetben stb. különleges és kitűnik. A festés állt a legközelebb hozzám, ezért választottam a bútorfestészetet. Nagyon különlegesnek tartottam a mintázatát, színvilágát, stílusát így nagyon is vonzott azoknak a festése. Édesapám kapcsolatban volt a Brassóban élő Mina családdal, akik 1992-ben céget, vállalkozást indítottak és jelentős mennyiségű hétfalusi festett bútort is festettek így meg is volt, hogy esetleg ki tudna megtanítani.
Van-e számodra olyan személy, akire példaképként tudtál/tudsz tekinteni a bútorfestészet művészetének elsajátítása során?
Természetesen a tanítóimra Mina Irmára, illetve lányára Mina Margitra és Simon Gothárt Anna nénire, aki sajnos már nincs közöttünk. De természetesen az óta találkoztam másokkal is, illetve tudok több híres bútorfestőről, akik akár mondhatom, mind példaképem.
Hogyan tudnád definiálni önmagad a munkáid alapján?
Inkább hagyományőrzőnek mondanám magamat. Líceumi éveimben tanulgattam iskola mellett festeni, de idővel sikerült egy iskolát is végeznem. Sepsiszentgyörgyön végeztem el a Művészeti és Népiskolán belül a három éves bútorfestői képzést, így van egy tanulmányi diplomám róla.
Az általad feldolgozott minták egy része saját gyűjtésed és az ezt követő feldolgozás eredménye. Melyek voltak azok a tájegységek vagy területek, ahol különösen nagy szerepet kapott a gyűjtés fontossága? Miért pont ezek?
Messzire kerültem Hétfalutól, Felvidékre, ide jöttem férjez. Férjem gyűjtő utakra járt, a népi harci testkultúra témában, így nagyon sokszor vele tartottam. Éppen a felvidéki gömöri részt gyűjtötte, és hát idős házaspárokkal beszélgettünk gyakran a régi világ témában, így néha szó esett a tulipános, kelengyés ládákról, sikerült is fotózni párat. Innen jött az ötlet, mivel a színvilág is, mintázatuk is eltérő azoktól, amiket én tanultam. Ha sikerült olyan faluba érkeznünk, ahol tájház, illetve múzeum is volt, oda is befordultunk ez ügyben. Össze is gyűlt jó pár láda minta, azokat kicsit újradolgozva kezdtem el festegetni, így kialakult egy gömöri mintakincsem, ami szerintem még nem teljes, lenne még mit gyűjteni vele kapcsolatban.
Mekkora előkészületet igényel egy-egy munka elkészítése?
Elsősorban a megrendelő igényeitől függ minden, hogy mit szeretne, milyen mintát, milyen színvilágot stb., de természetesen van egy sorrend az előkészületekben, amit a munka során érdemes betartani. Első lépésben a felületét kell gondosan kezelni, hogy jó kötőképes legyen. Második lépés az alapozás, amit szálirányban végzünk, majd jön a virágozás, díszítés, és utoljára pedig a tartósítás, ez többféle lehet (viaszolás, lakkozás).
Melyek a számodra legkedvesebb motívumok, és ezek mely tájegység ékességei?
Elsősorban a szülőföldemé a hétfalusi csángó motívumvilág számomra a legkedvesebb. Kuszált díszítésmódjai, tömött virágcsokrai, formájában és színezetében gazdagsága ellenére egyedi harmónia jellemzi, és kitűnik a székely és a szász bútorfestés közül, amiből egyaránt táplálkozik, de mégis egyedivé tud válni.
Ennek ellenére a gömöri, vargyasi, homoródalmási, székelyderzsi és sok más stílusú is nagyon tetszik, szeretem őket.
Amikor tájegységenként hiteles motívumkinccsel és színvilággal dolgozol, hogyan sikerül mégis beemelned az alkotásba a saját stílusodat? Van-e esetleg valamilyen jellegzetes kézjegyed?
Minden festőnek van egy egyedi stílusa, illetve ki, hogyan tanulta a bizonyos virágformákat festeni. Ebből is látszik, de abból is, hogy mindenki belevisz egy kis újítást akár a díszítésbe, akár a virágok formázásába. Ez nálam is így van.
Mit gondolsz a modern bútorok népi motívumokkal való díszítéséről? Fordultak-e már hozzád hasonló igénnyel korábban?
Szerintem lehet ötvözni a kettőt. Sőt talán így tudnánk kicsit visszahozni a divatba őket. Természetesen ízlésesen kell bánni ezekkel, de mindenképp lehet. Hasonló megrendelésem volt a Lidike panziónak festettem egy konyhai és hálószobai bútorzatot. Szívesen fogadom, illetve kis kihívásnak is tekintem az efféle megrendeléseket.
Véleményed szerint milyen értékeket képes közvetíteni a népi bútorfestés hagyományának ápolása, továbbadása?
A felgyorsult társadalmi, gazdasági változások, nyugati hatások következtében a lakáskultúránk, bútorformáink, jelképrendszereink meghatározó ereje elgyengült, mondhatni megszűnt. A mai bútorok már nem beszélnek, nem mondanak el egy történetet, nincs benne a kezünk munkája, nem készülnek hónapokig, egyszerűen nincs lelkük…Gépek készítik sorozatgyártásban. A formájuk egyre letisztultabb, és pontosan ezért van az, hogy mikor mi a divat, úgy cseréli le az ember őket. Nem ragaszkodik hozzá, illetve nem is becsüli meg pont ez végett. Mi, akik foglalkozunk a népművészet valamely ágazatával, egyúttal kincset mentünk, és vétek lenne nem tovább adni, vagy nem ismertetni a körülöttünk levő világgal.
Régen az emberek beleszülettek az úgynevezett hagyományba, és a tudás apáról fiúra, anyáról lányra szállt. Elsősorban, aki elkészít egy saját bútordarabot, arra már nagyobb értékként tekint, mert benne van a szíve -lelke. Így van ez a festéssel is. Ezért tartom fontosnak, hogy felkínáljam a lehetőséget annak, akit érdekel, és amit tanultam azt át is adjam, hogy minél többen legyünk, akik tovább visszük ezt a szép hagyományt, illetve a mai életformánkba belecsempésszük, és így egyúttal életet is adunk neki.
A beszélgetés során szóban forgó alkotások egy része, és további gyönyörű munkák megtekinthetőek és nyomon követhetőek Kopecsni Mikolt Világnak Virága című, Facebook felületen megtalálható oldalán.
