A Petőfi ösztöndíjas munkája már korábban elkezdődik
Azt, hogy beválasztottak a Petőfi programba és Fiumébe megyek, 2024. augusztus 20-a előtt valamivel tudtam meg. Hogy ez egészen pontosan mit is jelent az elkövetkező 9 hónapomra nézve, azt pedig augusztus végén, a felkészítő oktatáson, melynek végén aláírtuk a szerződést. Ekkor a munkám megkezdéséig még bő fél hónap hátra volt, de a napjaim ettől kezdve már lázas készülődéssel teltek: első és legsürgősebb feladatom ösztöndíjasként a megfelelő szállás találása volt. Aki próbált már felkapott üdülőhelyen – mely egyben egyetemi város is – olcsó albérletet találni, annak talán vannak elképzelései, mit jelent az, mikor az euró bevezetése, a nyári turistaszezon és az infláció miatt teljesen elszállt ingatlanpiaci árak mellett próbál az ember versenyezni több ezer egyetemistával a tanév kezdetén, hogy megszerezze a kevés kifizethető árú albérlet valamelyikét.
A fogadószervezetnél a mentorom ugyan minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen, de az idő rövidsége miatt nekem is minden lehetséges szálat meg kellett mozgatnom. Az összes barátom és rokonom ismerősöket keresett Horvátországban, valamint tippeket adtak a sikeres albérletkereséshez. Már érkezésem előtt megismerkedtem a virtuális térben horvátországi magyarok közösségeivel és emellett számos horvát nyelvű weboldalt is megismertem fordítóprogram segítségével. Az albérletek elhelyezkedésének beazonosításához meg kellett ismernem Rijeka városrészeit, sőt, a környező településeket is. Virtuális sétákat tettem a városban, hogy kipróbáljam, el tudok-e jutni biciklivel a munkahelyemre az egyes városrészekből és ha igen, mennyi idő alatt. (Mindenki azt mondta, hogy Fiumében nem lehet biciklizni és tényleg: a google maps nem hajlandó biciklis útvonalat tervezni.)
Mindennek járulékos hozományaképp már érkezésem előtt tudtam, hol találok majd Kolodko miniszobrot a városban, milyen könyvet érdemes elolvasni a Kvarner-öbölről, milyen szerzetesrendek találhatók a városban. Kérdéseket tettem fel a közlekedésről és egyéb tudnivalókról és érkezésem utánra találkozókat beszéltem meg. Egyszóval a közösségbe már érkezésem előtt bekapcsolódtam kicsit.
Miközben nappal a munkámat végeztem és a feladatokat adtam át az új kolléganőnek, esténként a költözés előtt elintézendő dolgokkal foglalkoztam, éjjelenként pedig az albérleti hirdetéseket nézegettem. Ha felbukkant valami jó, az pár órán belül elkelt, és én erős versenyhátrányban voltam, nem csak azért, mert nem beszélem a horvát nyelvet és a fordítót kellett használnom, de azért is, mert a legtöbb hirdető a külföldi telefonszámról érkező hívást fel sem vette.
Happy end nincs? De van! Végül sikerült egy icipici, de jó helyen lévő albérletre elsőként lecsapnom, ahonnan biciklivel negyed óra alatt beérek a munkahelyemre. Igaz, az első hetekben szinte végig zuhogott az eső, de itt a mediterrán éghajlaton még ez sem veszi el az ember kedvét a városi sétától.
Szóval megérkeztem, itt vagyok végre és a helyi közösség nagy szeretettel fogadott – e helyről is köszönöm nekik a kedvességet és a megelőlegezett bizalmat, remélem, megszolgálom majd.
