A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapító-vezetője a karácsonyfával egy napon érkezett Felvidék kulturális központjába, Révkomáromba. Előadását másnap tartotta meg a Szent András-bazilikában.
Előbb Kiss Róbert püspöki helynök köszöntötte az egybegyűlteket, majd Böjte Csaba atyával közösen szentmisét celebráltak, amelybe a meghívott vendég már beleszőtte azt követő előadásának bizonyos elemeit, így a szentmise után lényegében folytatta előadását, amely ezúttal a három isteni erény: a Hit, a Remény és a Szeretet üzenetének kibontásából állt.
Példabeszédében Csaba testvér a katonaszentek életét hozta elénk. Előbb a Kárpát-medence védőszentjéről, népünk patrónusáról, Szent Mártonról, kiemelve életének fontos mozzanatát, amikor megtagadta a háborúban való részvételt, mondva "az ellenséget nem legyőzni, hanem meggyőzni kell!" A vagyonos családból származó, katonaruháját egyszerű szerzetesi csuhára cserélő Szent Ferenc erényei közül pedig az élő, rendületlen hitet emelte ki.
Beszédében kitért arra is, hogy fontos megbecsülnünk a keresztény Európa azon értékeit, eredményeit, amelyeket ma magától értetődőnek tartunk, úgymint a közbiztonság, közegészségügy, közvilágítás vagy a közoktatás.
Szent Bernadett példáján keresztül felhívta a figyelmet többek között arra is, hogy válogassuk meg a szavainkat hétköznapi beszédünkben is, mert azok teremtő erejüknél fogva mi magunk vagyunk, és nem mindegy mit képviselünk a világban.
Nagy Szent Teréz tanítása által pedig figyelmünkbe ajánlotta, hogy hogyan készüljünk a karácsonyra?
Előadásának utolsó részében Erdély nagy apostola, Márton Áron példaértékű életén keresztül a Remény fontosságáról beszélt, és arról hogy az Igaz Élet mindig győzedelmeskedik az elnyomó rendszerek, a diktatúrák felett, még ha adott pillanatban teljesen irreálisnak is tűnik mindez.
Zárásképpen Advent ünnepköréhez legújabb, "Döntsetek a szeretet mellett!" című könyvét ajánlotta jó szívvel a hívek figyelmébe.