Javaslatát azzal indokolta, hogy: „Barátom, elébb TALPRA kell állítani a magyart, és csak aztán RAJTA!” A költő megfogadta a tanácsot, és át is írta a verset, melyet ma már csak úgy emlegetünk, hogy a Talpramagyar.
A mai nap alkalmából szerte a Kárpát-medencében sok szónoklat hangzik el, mely arra buzdítja a magyarokat, hogy RAJTA! hogy Gyerünk! Hogy Menjünk!
Érdemes lenne azonban nekünk is megfogadnunk a jó tanácsot és ahhoz, hogy elinduljunk és menjünk, először valóban talpra kellene állani.
Mégpedig a saját talpunkra.
1848-ban egy maréknyi magyar ember lelkében megfogalmazódott, hogy a talpra állás az nem a szavak mezején dől el: az a tettek mezején zajlik. Ahhoz, hogy talpra álljunk, nem elég beszélni róla, hanem bizony cselekedni is kell.
Arany János 1848-ban írt egy verset, amelyben arról ír, hogy ezt a hazát ránk örökségbe hagyták elődeink, és ma ránk vár a feladat, hogy megőrizzük annak.
Azt írta versében: „Elfogytak, elzüllöttek azok a magyarok, Szép országok elhagyatottan hever – és a haza már csak egy üres váz, semmi egyéb.”
Későbbiekben Babits Mihály azt írta:
„Múlik az év és múlik a láz is, / szent ügyünk már csupa frázis.”
Majd Ady Endre a márciusi eseményeken elgondolkodva a következőket írja:
„Volt egy ország valaha, régen, / Negyvennyolcnak nagy idejében
S ez a szép ország elveszett.Az élén jártunk a világnak, Micsoda áldott, nagy tusák… / Bámult is a vén Európa.
Bús egek, hát mi lett velünk? …”
De idézhetném a Himnusz vagy a Szózat gondolatait is a nemzetféltésről és nemzethalálról, és hosszasan lehetne sorolni íróink, költőink, nagy gondolkodóink figyelmeztetésit, hogy hiába van nekünk akármilyen hősi történelmünk a hátunk mögött, ha nem cselekszünk csak beszélünk róla, akkor hősi jövőnk aligha lehet.
Időről időre elhangzik a kérdés a magyar történelem során: Rabok legyünk, vagy szabadok?
Egy maréknyi magyar 1848-ban felismerte, hogy szükség van változásra, ha nem akarunk rabok lenni.
Azonban kevés lett volna ennyi a sikerhez. Március 15-én egy egész nép vágyai fogalmazódtak meg, és egy maréknyi magyar ember szívében gyökeret vert gondolat - végül gyökeret vert a többségi társadalomban is. Ez a gondolat pedig nem volt más, mint, hogy „Rabok tovább nem leszünk.”
Kevés lett volna azonban a zászlóra tűzni, hogy itt a Szent szó: Szabadság! Kellett hozzá, hogy a tömegek szívében is legyen vágy arra, hogy önálló talpra álljunk.
Szükség volt rá, hogy egy nemzet lelkében újjá szülessen, és a megkopott üres frázisokat tartalommal töltse meg.
Bizony a kérdés ma is aktuális és fel kell tennünk magunknak: Rabok legyünk vagy szabadok?
Ma is szükség van a nemzet lelkének újjászületésére. De vajon hogyan tudnánk ezt elérni?
Németh László egy tanulmányában a következőket írta: „Az elmúlt évszázad haladt és fejlődött, azonban elmaradt mögötte az egyén. A közösség élete egyre kollektívebb és egyre kevesebbet törődik az egyén életével.”
Németh László szerint két lehetősége van a mai kor emberének:
Az egyik: Az egyes egyének elvesznek, mert felőrli őket a munka világa, melyből nincs is lehetőségük kiválni
A másik lehetőség pedig az, hogy az élet minden területén minőségért kezdenek forrongani az emberek, és kivívják a minőség forradalmát, amely elnyomhatja a ma uralkodó közönyösséget.
A jobb és minőségibb magyar élet és színvonal nem a külső segítséggel, hanem a belső megújulással érhető el.
Magyar megújulás friss, márciusi szellője, csakis akkor érkezhet, ha a ma itt élő magyar emberek - mi mindnyájan - Önök, Te és én, vágyunk a magyarságunk minden területén a minőségi megoldásokra és nem érjük be olcsó utánzatokkal.
Március 15-e nem egy szebb és jobb magyar jövőt hozott a magyarság számára, hanem példát mutatott egy magyar lelki ébredés lehetőségére. Ilyen nemzeti ébredésre van szüksége most is nemzetünknek, a magyaroknak, és a nagybányaiaknak is.
Ne elégedjünk meg a magyarságunk tekintetében a minimumokkal. Ne csak vegetáljunk, virágoztassuk fel életünket!
Ha a minőséget kívánjuk forradalmi szintre emelni, és ez a gondolat egyre nyilvánvalóbba válik az emberek szívében - az lesz majd a jele az új magyar lelki ébredésnek.
Addig viszont érdemes megfogadni nekünk is a tanácsot:
„Először Talpra, Magyar! - És csak aztán RAJTA!”
