Nem oral history, miközben a szereplők elmesélése alapján íródott meg. Nem dokumentumregény, miközben dokumentumokkal alátámasztott, történelmi hűségen alapuló tényeket sorol fel, az utolsó hat és fél évtized történetéről, hitelesen és olvasmányosan.
A könyvek megírásának ötlete onnan származott, hogy Sepsiszentgyörgyön a szerző gyermeke osztályában hirtelen megjelent két grófi csemete a Kálnoky családból. Szülői értekezleteken találkoztak, majd összebarátkoztak és a találkozások egyre sűrűbbé és kötetlenebbé váltak, miközben a Kálnoky-család által mind több nemesi famíliát volt szerencséje megismerni. Természetesen, az ilyen jellegű riportkötetek megírásához – mondta Csinta Samu – szükségeltetik a történelem iránti érdeklődés, érzékenység az emberi sorsok iránt.
Az első könyv hat erdélyi főnemesi család 1949. március 3-át követő kitelepítése utáni történetét dolgozza fel. Közülük három Kovászna megyei: a kőröspataki gróf Kálnoky, az altorjai báró Apor, a zabolai gróf Mikes, továbbá a hallerkői gróf Haller, a bethleni gróf Bethlen és a széki gróf Teleki család történetein keresztül bepillantást nyerünk az erdélyi arisztokrácia szocialista rendszerbeli meghurcoltatásaiba, illetve az 1989-es változást követően az egykori birtokok visszaszerzéséért folytatott harcába és terveikbe: az elkobzott ingatlanok visszaszerzéséért folytatott küzdelmekbe. A lelakott kastélyokat, kúriákat a román állam könnyen visszaadta – mit kezdjen velük, hiszen egyik-másik olyan romos állapotban volt, hogy csak az imádság tartotta a falait –, néhol még a szántókat, legelőket is, viszont az erdőkért mai napig kemény harcok folynak az igazságszolgáltatás és közigazgatás különböző fórumain.
Az első könyv megjelenését követően, a közönségsikernek köszönhetően, a kiadó is arra biztatta a szerzőt, hogy folytassa munkáját, így jelenhetett meg az Arisztokraták honfoglalása, melynek az alcíme Erdély újranemesítői II. is jelzi a folytonosságot. Míg az első kötetben hat család története elevenedik meg a kitelepítés, a visszaszolgáltatás, az utána következő évek küzdelme, a második kötetben négy arisztokrata család sorsát mutatja be, és ebből kettő Csinta szerint, „igazi nagyágyú”, a Bánffy-ak és a Kemények. A Barcsay és a Csávossy családok történetei sem izgalom nélküliek, a Csávossy-birtokot, illetve a bánsági Csávos település sorsát egyenesen úgy jellemezte Csinta Samu, hogy abban benne van a trianoni trauma kvintesszenciája az összes, mai napig ható romboló következményével.
A szerző elmondta, hogy egy időben divat volt a nemesi családok leszármazottairól írni, ezt-azt, főleg a bulvárlapok érdeklődtek utánuk, amiért utólag sokan el is zárkóztak az újságírók elől, hiszen eleve gyanakvóak voltak, ezt nevelte beléjük a kommunizmus. Csinta Samunak mégis sikerült a közelükbe kerülni, megnyíltak a részére, elsősorban azért, mert megérezték, hogy valóban az embert keresi a sorstragédiák, az elkobzott birtokokért folytatott küzdelmek mögött és nem a botrányt. A könyv szereplőiben amúgy közös, hogy mind Erdélyben képzelik el jövőjüket. Azt is megtudhattuk, hogy a legnagyobb számban Erdélybe telepedtek vissza az egykori arisztokraták leszármazottai Kelet-Közép Európában, ami elsősorban a családi hagyományok továbbéltetésének, a közösség iránti felelősségérzetnek köszönhető. Az író-olvasó találkozó dedikálással és szeretetvendégséggel ért véget, amelyen az érdeklődők a szerzővel való beszélgetés során megtudhatták, hogy készül a harmadik kötet is, amelyben ugyancsak négy erdélyi arisztokrata család története lesz feldolgozva, név szerint a czegei és szentegyedi nemes és gróf Wass családról, a gróf Károlyi családról, a zabolai Mikes családról, valamint az Ugron családról olvashatunk.
