A kaszaverés ősi mestersége Gyimesben
Nyárias, sok napsütéssel járó szeptemberrel köszöntött be a 2019-es ősz Gyimesbe. A bizonytalan időjárású, esős nyárvég miatt a szénacsinálás köré fonódó munkák valamelyest átnyúltak szeptember első heteibe, így a kaszák sem kerültek még be a csűrökbe. Bár a kaszálás nagyját manapság kaszálógépekkel végzik, még mindig vannak nehezebben megközelíthető helyek, amelyeket kénytelenek hagyományos módszerekkel lekaszálni, legyen szó meredek hegyoldalak vadvirágos szénájáról, vagy akár a házak körüli sarjúról.
A kaszák karbantartása elengedhetetlen a hatékony munkavégzéshez, egy jól megvert és megfent kasza szinte „magától vág”, amire szükség is van az olykor több hektáros területek kaszálásakor. Gyimesben egy jellegzetes, régies formája maradt fent a kaszaverés mesterségének, amit emberemlékezet óta örökítenek tovább apáról fiúra a gazdálkodó csángó emberek.
Na de végtére mi is az a kaszaverés? Hogyan érjük el bárminek a megverésével, hogy állapotán javítsunk, azt karbantartsuk? Finom, aprólékos munkával. Ennek a kézügyességet és precizitást igénylő folyamatnak a célja a kasza élének elvékonyítása anélkül, hogy a fém elrepedne vagy „meglebbenne”. A művelethez egy üllőre és egy speciális kalapácsra van szükség, amit manapság már „videaréteg” véd a kopás ellen.
A kasza megverése a hely kiválasztásával kezdődik. A legfőbb szempont, hogy úgy lehessen letenni a kaszát, hogy annak az éle vízszintesen rá tudjon illeszkedni az üllőre, ehhez a nyelet egy magasabb pontra kell helyezni. Praktikusság szempontjából ezt általában egy emelkedőn oldják meg, mert azt könnyen talál errefelé az ember, de előfordulhat, hogy egy csutakra vagy akár egy kert oldalra támasztják rá a kaszanyelet. Kint a hegyen, nagy forróság idején igyekeznek árnyékos helyet keresni a művelet elvégzéséhez, de a csángó ember attól sem riad vissza, ha a napon kell ezt megtegye. Így születhetett meg a következő tréfás párbeszéd:
„Gyuri te a napon vered a kaszát? Nem, én az üllőn!”
