Bár megszámlálni se tudom, hányszor léptem át a határt, a mostani utazásom mégis más volt. Nem pár napra, vagy egy hétre csomagoltam, 9 hónapra kellett előre gondolkodnom. Egy olyan küldetést vállaltam, ami korábban nem fordult elő az életemben. A Petőfi Program keretében a Kallós Zoltán Alapítványnál, Válaszúton fogom a pedagógusok munkáját segíteni a kollégiumban és az általános iskolában egyaránt.
Válaszút már az 1400-as évek elejétől a Bánffy család birtokában volt, a bonchidai birtok részeként. Feltehetően már a 18. században állt az épület, ahol báró Bánffy György élt feleségével, Wesselényi Zsuzsannával. A kastély emeleti nagy termében tartották Doboka vármegye gyűléseit és levéltárát a 19. század elejéig. Ekkor még egy alápincézett épület volt, a középső részében egy emeleti nagy teremmel.
A kastély átalakítását báró Bánffy Ádám kezdte el 1875-ben. Elkészítette a földszinti ebédlő faragott mennyezetét, a falburkolatot és parkettet, a neoreneszánsz bútorokat, melyek a mai napig épségben láthatóak. Pár évvel később az emeleti szobák és a díszes lépcsőház is elkészült.
Utolsó tulajdonosa báró Bánffy Albert volt, aki 1945-ig élt Válaszúton. A második világháború után a kastélyt államosították. Az 1960-as évek végén iskolát alakítottak ki az épületben, 2007-ig kisegítő iskolaként működött. Ma a kolozsvári önkormányzat tulajdonában van, az épület üresen áll…
Másnap délután az utam Bonchidára vezetett, hiszen a válaszúti birtok is idetartozott. A Válaszutat Bonchidával összekötő földúton sétálva már messziről látni lehetett a kastély új tetőszerkezetét. Feltételeztem, hogy talán jobb állapotban lehet, mint a Válaszúti…
A bonchidai kastély Erdély egyik legnagyobb, évszázadokon keresztül legépebben megőrzött főúri kastélya volt. Úgy emlegették, mint „Erdély Versailles-a”. A kastélyt Bánffy Dénes kezdte el építtetni 17. század közepétől. A kurucszabadságharc idején mindkét fél támaszpontként használta. Az építési és a szabadságharc utáni helyreállítási munkálatokat a 18. század elején folytatták, amikor is a kastélyt reneszánsz stílusban bővítették. Utolsó tulajdonosa Bánffy Miklós, író volt.
A második világháború végén minden értéket a németek magukkal vittek, majd a kastélyt felgyújtották. A kommunizmus alatt államosították. Az 1950-es években az egyik, még működő szárnyában termelőszövetkezetet hoztak létre. Az épület nem volt karbantartva, súlyosan károsodott. A falubeliek a falait építőanyagnak használták fel. 1960-as években egy koprodukciós film forgatásán másodszor is fölgyújtották, egyes részeit felrobbantották. Később az épületet építőanyag-lerakatként használták, a kastélykertet pedig legelőként, az értékes fák jelentős része pedig tűzifaként végezte.
Az államosítás után Bánffy Katalin, Bánffy Miklós lánya, az államtól visszaperelte. A kastély helyreállítására 2001-ben nemzetközi program indult, melyben építész, mérnök, művészettörténész és tájépítész egyetemi hallgatók segítenek a felújításában. A kastély egész évben látogatható.
