Jelenlegi hely

Erdélyből Délvidékre majd vissza a szülőföldre

Avagy a töltött káposzta és a szórvány összefüggése

/ Halász Hargita /
halasz.hargita képe
A Petőfi Sándor Program során sokszor az ösztöndíjasok munkájáról írunk, ám ahogy egyik ösztöndíjas társam fogalmazott, a munka oroszlánrészét a mentoraink végzik. Ez a személy Kőhalomban, tavaly óta, Szilágyi Zoltán református lelkipásztor.
Az épületkomplexum diákotthonnalFoglalkozás a szabadbanEbéd a napközibenSzilágyi Zoltán elődjével, Szegedi László Tamással

Szilágyi Zoltán lelkipásztor a dél-erdélyi Olthévizen nőtt fel, kőhalmi diák volt, majd a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet teológiai tanulmányai végén Délvidéken szolgált. Egy éve visszahívták szülőföldjére, és azóta a Kőhalmi Református Egyházközség és Szórványdiákotthon vezetőjeként szolgálja az ottani szórvány reformátusságot és magyarságot. Vele beszélgettünk telefonon szórványlétről és vezetői szerepéről a dél-erdélyi szórványban.

Mint erdélyi szórványból jövő fiatal, hogyan élte meg a kolozsvári tanulmányi éveket, ahol sok tömbből jövő magyar évfolyamtársa volt? Előnyt vagy hátrányt jelentett ez tanulmányai során?

Kimondottan hátrányt jelentett. Általában erős iskolákból érkeztek az évfolyamtársaim. Sokat kellett dolgozzak azon, hogy helyt álljak például magyar irodalomból, ami egy tömbben lévő erős kollégiumból jövő diáknak szinte a zsigereiben volt. Az egyháztörténelemhez sem értettem, teljesen laikusként érkeztem oda, míg sokan egyházi kollégiumban azelőtt ezzel is megismerkedtek. Ennek következtében, tanulmányi szempontból, hátrányt jelentett. Ellenben voltak előnyei is később. Egyházi gyakorlaton például voltak, akik meglepődtek azon, hogy léteznek egyáltalán 200 lelkes gyülekezetek. Több  évfolyamtársamnak természetes volt, hogy egy gyülekezetben sokfajta ifjúsági csoport van, s nem értették, hogy léteznek olyan gyülekezetek, ahol az átlag életkor 60 év. Nekem ez nem volt meglepetés, hiszen tudtam, hogy a gyülekezetek különböznek, s van ahol a kevés, idős emberért kell harcolni, s őket megtartani. 

Segédlelkészként tanulmányai végén a Szerbiai Református Keresztyén Egyházhoz került ahol egy teljesen új helyzettel találkozott (kevés hívő nagy területen stb…). Milyen tapasztalatokat szerzett itt?

Számomra egy jó életpályakezdés volt, hogy Délvidéken kezdhettem meg szolgálataimat. Nagy élmény volt és nagyon jól éreztem magam ott. Igaz, hogy egy kicsit más életformával találkoztam ott, de azért annyira nem volt más, mert értettem sok nehézséget, amivel ők is szembesültek, mint például a kétnyelvűség vagy küzdés az anyanyelv megtartásáért és tudtam, hogy mennyire nehéz a szórványban élő gyülekezeti tagok élete. Nagy kaland volt az ottani négy év, s azt gondolom, hogy azokat a tapasztalatokat, amiket ott szereztem, egy életen át használni fogom.

Egyik legmeghatározóbb élményem az volt, amikor először készítettem fel fiatalokat a konfirmációra. Először meg kellett tanítani őket  magyarul olvasni és írni, majd aztán kezdtük el magyarázni a kifejezéseket, amiket meg kellett tanulniuk. A diákoknak azért volt jó, mert én nem beszéltem szerbül, s magyarul kellett mindent elmondjanak nekem, hogy megértsem. Azt hiszem, ezáltal a nyelvtudásuk is tisztult kicsit, s nem csak a keresztyénségben és reformátusságban való jártasságuk. 

A nagy távolságok hatalmas élményt jelentettek nekem, szerettem utazni. A gyülekezetek közötti ingázást is élveztem, hogy mindig időben ott kellett lenni egy adott helyen. Azt hiszem, hogy az ott eltöltött négy év segített abban, hogy a mostani gyülekezetem helyzetét jobban megértsem. 

Most, áprilisban volt egy éve, hogy Kőhalomban teljesít szolgálatot. Mennyiben változott az otthoni helyzet a közel egy évtized alatt, amióta eljött Kőhalomból (tanulmányok Kolozsváron majd Délvidék) ?

Elég sok minden változott. Szinte gyermekként mentem el, s amikor visszajöttem teljesen más hatáskörrel megbízva jöttem vissza. Teljesen más volt, hiszen nem volt tudomásom minden munkáról, ami  itt a gyülekezetben folyt. Ha egy szóval kéne összefoglaljam, azt mondanám, hogy fejlődés. Hiszen az elődöm (Szegedi László Tamás) egy jó stratégiával rendelkezett, pontosan megfogalmazta, hogy a gyülekezet hova kell eljusson, ezt beütemezte, s a színvonalat el is érte: a gyülekezet felnőtt a sok feladathoz az évek során. 

Nehéz  volt átvenni ezt a nagy tevékenységi kört. A kőhalmi gyülekezetben négy lelkész szolgált egyszerre előttem (az esperes úr mellett segédlelkész, gyakornok és beosztott lelkész is). Ez mind rám hárult most, s  nem egyszerű. Próbálok felnőni ehhez, s sikerült összeállítani nekünk is egy kis csapatot, akikkel együtt tudunk dolgozni gyülekezeten belül. Úgy érzem, hogy most, egy év után kezdjük megismerni a gyülekezetet, hogy mire nyitottak, mik az elvárásaik és mit szeretnek. Ez alapján kezdjük tervezni most a jövőt is. 

Ami nagyon más, hogy kisebb közösségben szolgálok. Délvidéken hetente kétszer kellett temetési szolgálatot végeznem, itt pedig az egy év alatt volt három. Ebből látszik, hogy mennyire kisebb lélekszámú a közösség, ugyanakkor sokkal nagyobb beosztásban  kell helytálljak más szinten. 

Ez nem egy nagy gyülekezeti közösség, viszont Szórványdiákotthona lévén jelentős feladatot vállalt be a dél-erdélyi magyarság megmaradásában. Mi a legfontosabb feladata most?

Lélekszámhoz viszonyítva most kilencven százalékkal kevesebb ember van rám bízva. Itt nem a gyülekezeti élet az, amit leköt a legjobban, hanem sok minden más. A Szórványdiákotthonunk fenntartása, működtetése lényegbeli feladat. A diákokért való küzdés és nekik a jövőkép megteremtése az, amit elengedhetetlennek  tartok jelen pillanatban. Ezenkívül a fiatalok toborzása, a nekik való minél több lehetőség megtalálása. 

Az iskola utáni programunk is elég népszerű ( Megj.: after school működik a gyülekezetben, melyről itt olvashatnak). Úgy látom, hogy ez nem csak a mi gyülekezetünket lendítette fel, hanem az összes magyar felekezetet a környéken. Megmutattuk, hogy tudunk segíteni a szülőknek, s van lehetőség közösségi életet minőségesen élni már fiatal korban is. 

Mik a jövőbeli, hosszú távú tervei?

Akár mennyire szeretjük a töltött káposztát, ha minden nap azt ennénk megunnánk és nem táplálna már minket úgy, ahogy kellene. Így vagyok valahogy a gyülekezetben levő programokkal is. Van, amit nagyon szeretünk, jól is működik, de vigyázni kell, hogy ne váljanak tétlenné a gyülekezeti tagok az egyhangúság következtében. Ilyen próbálkozásunk a gyülekezeti kávézás minden második héten istentisztelet után, ahol a közösség tagjai tudnak kötetlenül beszélgetni. Nagyon örülök, hogy a néptáncoktatást is újra tudtuk indítani, ami igény volt a gyülekezeti tagok részéről. 

A jövőben mit szeretnénk? Elsősorban modernizálni az intézményünket. Másodsorban  a turizmus felé is nyitni. Nyáron három hónapig üres a diákotthon, s ezt ki lehetne használni, ezzel is az anyagi gondjainkat könnyíteni. Homoróddarócon  szeretnénk egy ingatlant vásárolni, majd ott is beindítani az iskola utáni programot. 

Sok sikert a további harcokban! Köszönjük a beszélgetést!