Interjú Bajka-Barabás Réka színésznővel, a vízaknai ifi színjátszó kör vezetőjével
Bajka-Barabás Réka a színész diploma megszerzése után három évadon át játszott színházban és bábszínházban, majd a La Perla Egyesület alapító elnökeként gyerekeknek szóló színjátszó foglalkozásokat szervezett Erdély-szerte. „Úgy éreztem, meg kell újulnom, s ennek a felnövekvő generációkkal történő közös játék biztosított teret. Pályázatokat írtam, foglalkozásokat vezettem, előadásokat rendeztem, közben pedig egyre inkább bíztam a kőszínházi léten túli életben, a pezsgésben, és a színészet adta komplex eszköztár bátor alkalmazásában. Úgy éreztem, hogy végre hasznos a munkásságom, nem a megfelelési kényszer, a rendezők önkényes utasításai vezetnek utamon. Az értékrendem is átalakult, mert egyre nyitottabb lettem a világ felé, egyre szabadabban gondolkodhattam, érezhettem és cselekedhettem.” – mondta Réka beszélgetésünk során.
Réka 2015 őszén indította el a Pufi színházat, azóta két önálló előadással turnézik Erdélyben. Játéka közben olyan nevelési kérdéseket feszeget, mellyel úgy hiszem, egyedülálló tevékenységet végez itt Dél-Erdélyben. Felteszi a kérdést, hogy mi a célja a színháznak? Neveljen-e vagy csak történetekbe foglalt tanulságokat mutasson be a gyerekeknek? S ha nevel, akkor beszélhetünk-e nem csak könnyed témákról, hanem az emberi kapcsolatokról, érzésekről, eltávolodásról, a magányról, az erőszakról? Felhívhatjuk-e a figyelmet arra, hogy a gyerekek mennyire le vannak terhelve, és hogy mennyire igénylik a figyelmet, a szeretetet, vagy a csendet? Biztosítunk-e nekik megfelelő szeretet, béke, öröm forrást és közeget otthon a családban, pedagógusként az iskolában, tanítóként a különórán, lelkészként a templomban vagy a vallásórán, és folytathatnánk a sort.
Rékát november végén ismertem meg, amikor ellátogatott hozzánk egy délutánon, s drámapedagógiai foglalkozást tartott a vízaknai kisiskolásoknak. A gyermekek nagyon élvezték, színészkedtünk, álmodtunk nagyokat, megtanultuk, hogy a színészek világában minden megtörténhet, így játszottunk kicsit a fantáziánkkal, miközben átváltoztunk és átváltoztattunk dolgokat egy órára. Úgy gondolom, az ilyen jellegű játék nagyon fontos a gyermekek számára, a drámajátékok során ugyanis észrevétlenül lépik át a saját korlátaikat, a legfélénkebb gyermek is felszabadul, és elkezd játszani, játszani a nyelvvel. Az, hogy ilyen foglalkozáson lehetőségük van magyarul játszani, magyarul beszélni és magukat magyarul kifejezni, hatalmas lehetőség, főleg azok számára, akik román osztályban tanulnak. A délután során új játékformákat, új szavakat és kifejezéseket tanultunk együtt.
Réka játéka, a gyermekek iránti nyitottsága, képessége az igazi meghallgatásra, elvarázsolja a kicsiket. Sok kérdés merült fel bennem is munkássága iránt, így a foglalkozás után beszélgettünk kicsit.
Ki az a Pufi? Honnan jött a Pufi színház ötlete és mi a célja?
2015 október 12-én mutattam be a Pufi és pöttömségei című pantomim előadást Tusnádon, családi házunk átalakított pincéjében. A családom tagjai voltak az alkotói folyamatban az igazi partnereim. Barátok, szomszédok, kicsik és nagyok voltak az első nézőim, beleremegett a lábam, akkorát dobbantottam a kis színpadunkon. Ma, a 332-dik előadás eljátszása után biztosan tudom, hogy nincs megállás, Pufin keresztül kinyílik a világ.
Tegnap épp Budapestről kaptam egy levelet, mely így kezdődik: „Szervusz Pufi (vagy Réka?) :)” Ilyenkor elönt egy kellemes érzés, mert úgy látszik Pufi nagyon erős identitássá vált, és nemcsak a gyerekek, fiatalok ismernek így, hanem a felnőttek is eljátszadoznak a gondolattal. Ezelőtt pár évvel nem hittem volna, hogy Pufi világában, a civilség és a mágikus realitás határán fogok egyensúlyozni, sok színházi konvenciót lenullázva.
Ki és mi a Pufi színház mozgatórugója, hogyan és honnan merítesz újabb és újabb ötleteket?
Már javában rátapostam a gázpedálra, amikor kezdtem elméleti vonalon meghatározni a helyem. A pantomim, a színházi nevelés és a devising módszer lelhető fel a Pufi Színház működésében. Sőt, szeretem pufisítani a kifejezéseket, elvégre a gyakorlatban keresem az önazonosságomat, így például a devising helyett a pufizing kifejezést használom. Folyamatosan kutatom, mennyi lehetőség rejlik, pl. a színházi nevelés eszköztárában, és milyen jól lehet alkalmazni akár különböző tantárgyak tudásanyagának elmélyítésében, a tehetségek felszínre hozásában, különböző készségek fejlesztésében.
Voltak nehézségeid a Pufizás során? Hogyan tudtad leküzdeni ezeket?
Én a nehézségeket szívem szerint kihívásoknak tekintem. Mi magyarok szeretjük a nevelés, oktatás szavakat használni, eléggé fogékonyak a pedagógusaink, a szülők az együttműködésre, viszont a román közösségek akkor örülnek, ha meghallják, hogy valami interaktív, őket nem nyűgözi le TIE (Theatre in Education) definíció. Figyelem az embereket, a szituációkat, az idők jeleit, és most már nem minden esetben harcolok, csak ha értelmet látok benne.
Tömbmagyarságból érkeztél Nagyszebenbe. Hogyan látod a szórvány magyarság helyzetét, hogyan tudsz itt tevékenykedni, adni és kapni?
Igen, az itteniek nem hiszik el, hogy én 14 évesen beszéltem román emberrel először életemben. Román közösségekben nem ismerik a tömbmagyar kifejezést, ezért pufisan úgy mutatkozom be, hogy a Székelyek Bolygójáról érkeztem. A szórvány számomra eddig az egyik legnagyobb kihívás. Tartottam foglalkozást és játszhattam a nagyszebeni Magyar Házban a magyar kultúra napján, csatlakoztam a Játszani jó! csapathoz, majd a Csodaváras kezdeményezésnél is segédkezem alkalomadtán. Idén először lett nyertes a pályázatom a Communitas Alapítványnál, így belefogtam az első saját szórvány projektembe. Vízaknán, a helyi Általános Iskola igazgatója tárt karokkal fogadta be a kezdeményezést, így ott indítottam el a „Pufizzunk együtt a világra!” programot. Fontos célom megközelíteni a diákokat különleges kulturális, közösségi élmény által. Meggyőződésem, hogy soha ekkora szükség nem volt a közös alkotásra, közös játékra, mint napjainkban, és örvendek, hogy Vízaknán elindult egyfajta fellendülés. A gyerekek, fiatalok szemében látom a csillogást, s ez nagyon jó.
Minden héten Vízaknára látogatsz az 5-8. osztályos gyerekekhez színjátszó kört formálva és segítve. Hogyan látod a vízaknai ifjakat és a közös munkát velük?
Hat magyar diák iratkozott fel a színjátszós listára, miután részt vettek a Pufi és pöttömségei programon, a következő pénteken már meg is tartottuk az első foglalkozást, melyre öten jöttek el. Megkértem, írjanak le egy pár gondolatot, érzést a színházzal, a megtartott programmal kapcsolatban. Örömmel készítettem elő a következő lépést, mert már az elejétől felfigyeltek a koncentráció fontosságára, az önkifejezés hangsúlyosságára, sőt, ezek mellett a “vicces” jelzővel is illették a pufiprogramot. Sokszor kerestük közösen a pontos kifejezéseket, ízlelgettük a magyar nyelvet, s amikor egy-egy mozgásos feladatnál elakadás volt, jött egy kis lazító gyakorlat, és haladtunk tovább. Jó volt egymásra hangolódva, apró pillanatképeket alakítani, sőt az utolsó foglalkozásokon már három szereplős jelenetek rögtönzését is kipróbáltuk. Törekedtem alkalmat teremteni beszélgetésre, vagyis „mesélésre”, ahogy mondaná Juli ragyogó szemekkel, jó volt kinyomozni, hogy ki milyen nyelven gondolkodik, álmodik. Különböző készségfejlesztő játékok, kortárs irodalom, pantomim - csipegettünk minden jóból, úgy igazából pufiztunk a világra. Szép élmény volt Andrea hangját hallani, amint kiejti egy vers számára legkedvesebb szavát, a csengőt, valamint Melit, ahogyan pontosan, türelmesen eljátszik egy szókapcsolatot, amíg a csapat kitalálja. A záró játék ünnepi momentuma is mókás volt, hisz a csoport viccmestere, Jani húzta ki a „mosoly” szót. Ki-ki megtalálta a helyét a csoportban, s bízom benne, továbbra is működnek az elindított folyamatok, mindenkinek a szívében még sok-sok öröm éled majd. A legbizakodóbb mondatot Antónia fogalmazta meg, miután elbúcsúztam tőlük, kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánva nekik: „Akkor ugye jövő pénteken is találkozunk?”
Kialakulóban van egy nagyon jó hangulatú csapat, melyet jövőre még bővíteni szeretnénk, s ebben, remélem te is segítesz majd.
Mit üzen Pufi a 21. századi gyerekeknek, ifjúságnak és a felnőtteknek?
Szerintem az ő üzeneteiket kellene meghallanunk, azokhoz kapcsolódnunk mindenképp. A MimeBassCover c. előadásunk felújító próbáján, az abúzus, a bántalmazás, az erőszak gyökerét vizsgálva kijelenthetem, hogy apró gesztusokon, az érzéseink eltusolásán, a figyelmetlenségen bukunk el. Több igazi párbeszédre van szükség, több művészetre, dalra, táncra, költészetre, hogy a hétköznapok szorongásait, magányosságát valamiképp feloldjuk közösségeinkben.
A PPP-t én még a Pszichológia szóval egészíteném ki, melyet így egyben Pazarul csomagol és ad át gyermekeknek, ifjúságnak, felnőtteknek egyaránt. A közös foglalkozás során rájöttünk, nem csak az ifjúság élvezi és igényli a drámajátékot Vízaknán, így Bajka-Barabás Rékával közösen arra fókuszálunk majd az elkövetkező időszakban, hogy a kisebbeket is megszólítsuk, bevonjuk és elhívjuk őket, ahogy ő mondaná: „hogy Pufizzunk együtt a világra!”
Fotó: Pufi Theatre
