„ Az 1848-as szabadságharccal új nemzet született a régiből. Olyan nemzet, melynek mindenki egyenjogú tagja lett. Új nemzet született a lelkekben 1848. március 15-én, amikor néhány fiatalembert kimondta azt, amit mindenki gondolt. És új nemzet született jog szerint is, amikor megszülettek az áprilisi törvények. Október 6. az 1848-1849-es történelmi idők legtragikusabb, ugyanakkor üzenetében a legfelemelőbb napja.”
Az Aradon kivégzett tábornokok mártírhalála jelképpé vált: Az aradi mártírok között volt gróf és egyszerű polgár, volt olyan, akit családi kötelékei, vagy egyszerűen vagyoni, illetve társadalmi helyzete kapcsolt a magyar ügyhöz, de ami közös volt bennük: az a hűség. Hűség a hazához, hűség a szabadság szent ügye iránt. Október 6-án Léván is felidéztük az aradi vértanúk áldozatvállalását.
Délelőtt a Czeglédi Péter Református Gimnázium diákjai rövid műsorral készültek, majd közösen megkoszorúztuk az újonnan felavatott Aradi emléktáblát iskolánk épületében.
A koszorúzást követően Millisits Máté művészettörténész tartott rendhagyó előadást az Aradi vértanúkról. Előadásában az Aradon található Szabadság-szobort bemutatva mesélt az 1849-es eseményekről, és az azt követő évekről.
A megemlékezés délután a lévai temetőben, a 1848/1849-es emlékműnél folytatódott. Itt már a lévai magyarság közösen rótta le tiszteletét az aradi mártírok előtt. A megemlékezés Kiss Orsolya szavalatával kezdődött, aki Illyés Gyula: Haza a magasban című versét szavalta el. A szavalat után Bohák Emese énekelt egy dalt az anyanyelvről, amely ide kattintva meghallgatható.
A megemlékezésen Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet vezetője tartott emlékező beszédet, melyben megfogalmazta, hogy az aradi vértanúk áldozata mire int bennünket:
„ Az 1849 mártírjaival kapcsolatban ezért nem szabad soha, egyetlen pillanatra sem megfeledkeznünk arról, hogy az Ő személyük a halálban örökre eggyé vált azokkal az eszmékkel és értékekkel, melyekért a haza oltárán életüket feláldozták. Az aradi Golgota sáncaiba, bitófáikkal együtt sebtében elhantolt vértanúk emléke arra kell, hogy emlékeztessen és figyelmeztessen bennünket, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló. Ennek, és minden, a hazáért vállalt áldozathozatalnak olyan önmagán túlmutató értelme és értéke van, amely arra figyelmeztet, hogy, tanuljuk meg jobban szeretni szülőföldünket, tisztelni hazánkat és annak történelmét. Tanuljuk naponta megbecsülni szabadságunkat, melyhez kitartó hűséggel ragaszkodnunk kell a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben is, és melyért küzdenünk kell minden korban és időben, mert azt ingyen soha senki nem adta, nem adja meg nekünk.”
Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet vezetője
A megemlékezés végén közösen helyeztük el az emlékezés mécseseit az emlékmű előtt. Ezt követően a lévai Reviczky Házban folytatódott a megemlékezés, ahol a budapesti Ad Libitum kamaraegyüttes adott koncertet "A vigasz hangjai" címmel. A koncert alkalmából megtelt a Reviczky Ház díszterme az emlékező lévaiakkal.
