Csodaváró

Adventus Domini, az Úr eljövetelét jelenti, az András naphoz legközelebb eső vasárnaptól karácsony napjáig tart. Az V. századtól kezdték ünnepelni, eleinte öt hétig tartott, míg végül VII. Gergely pápa rendelte nyomán nyerte el mai formáját, a négy hetet és vasárnapot magában foglaló időszakot. Az egyházi év advent első napjával kezdődik, a hívek karácsonyra való lelki felkészülésére fekteti a hangsúlyt. A hangolódást a legrégibb időktől fogva a rorate, más néven angyali vagy aranyos mise segíti, melyre a nagyon korai órákban, még sötétben kerül sor. Cél az elmélyülés, a böjt és a világ zajától való eltávolodás, egyfajta emelkedett állapotba való kerülés.

Mint minden ünnephez, az advent köré is rengeteg szokás és rituálé csoportosul. A várakozás időszakát még ma is olyan ősrégi néphagyományok tarkítják, amelyek eredete a kereszténység előtti messzi múltba vezet bennünket, egy rítusokkal és mágiával átitatott korszakba. Később az egyházi és népi szokáselemek egymással kölcsönhatásban éltek tovább a hétköznapi gyakorlatban, ezek nyomait tapasztalhatjuk még ma is. Régebben ez az időszak szigorú böjttel járt együtt, egyes vidékeken, vallásosabb családokban még ma is böjtölnek advent péntekjein, de a szigorú értelemben vett böjt a legtöbb helyen elmaradt. A szokások felekezetenként is változnak, a reformált vidékeken sok szokás és gyakorlat megszűnt, mivel az szentekhez, Máriához, szentképekhez, szobrokhoz kapcsolódott.  Az újévkezdést, a téli napfordulót és a Megváltó születését karácsonyi köszöntők és dramatikus jellegű népszokások tarkítják. Advent a varázslatok ideje, főként a szerelmi varázslatokat érdemes megemlíteni. Itt Erdélyben még ma is tartják, hogy az adventi hajnali mise alatt minden ajtót, ablakot, különösen az ólat be kell zárni, mert ilyenkor a boszorkányok állati alakban a harangozás elől a házakba, ólakba húzódnak, s kárt okoznak. Az adventi koszorú eredete is azokba az időkbe megy vissza, amikor az emberek még hittek abban, hogy ha misztikus eszközöket használnak, azokkal képesek megszelídíteni a gonosz szellemeket és boszorkányokat. Koszorút fontak vesszőből, fűzfából és fenyőágból, amelyet arany és piros színű szalaggal díszítettek. Nagyon fontosak voltak a színek, formák, hiszen szimbolikus erővel bírtak: a kör alak az örökkévalóság jelképe, a zöld a termést, a piros az életet, az arany és a sárga pedig a fényt szimbolizálja. Idővel a koszorúfonás hagyománya elmaradt és érdekes, hogy éppen protestáns közegben éledtek újra, adventi koszorú képében.

Ilyenkor gyakran kopogtatnak az ajtón különös vendégek, akik egyaránt magukon hordozzák a keresztény, a pogány, a környező népek, s nem ritkán a régi letűnt nagy kultúrák jegyeit. A maszkos alakoskodás, a betlehemezés, a regölés különböző változatai mindig az adott tájhoz kötődnek, ahogy egyéb népszokásaink is. A házról házra járók, estenként magukon hordoznak úgy démoni, mint angyali vonásokat, illusztrálva az évnek azt az időszakát, amikor a legnagyobb a sötétség. Vékony az e világot és másvilágot elválasztó fátyol ilyenkor és minden lehetséges.^[1] Az Utolsó Óra Új Pátria sorozatának Karácsonyi válogatásán ilyen szimbólumokat fedezhetünk fel például a „Nem sajnálom fáradságom…” kezdetű észak-mezőségi kánta szövegében, mely a következőképp hangzott:

Köszöntő

Mennyei muzsika, szent angyal zenéje,

Ma született Jézus, áldott az ő neve.

Napkeleti bölcsek hoztak neki ruhát,

Hogy felruházzák a szegényt s az árvát.

Egy király, ki tőle hatalmát féltette,

Kisgyerek korában halálra ítélte.

Áldott Karácsonyt kívánok. ^[2]

A kántálás szokása az egész adventre jellemző. Az ünnepi időszakban csoportosan házról házra járva elismételt éneklés hagyományát jelenti. Kis kompániák járják a településeket – gyermekek, rokoni és baráti családok, legények, felnőttek - az ünnep gondolatkörére felfűzött énekekkel, köszöntőkkel.^[3]

A második világháborút megelőzően jelent meg az első erdélyi kötet, mely gazdag és változatos mezőségi szokás- és folklóranyagot közölt. Makkai Endre és Nagy Ödön, fiatal értelmiségiekből: lelkészekből, teológusokból, tanítókból verbuvált gyűjtőcsoportja kutatásának eredményeképpen megjelent az Adatok téli hagyományaink ismeretéhez kötet, mely négy mezőségi településről tudósít. Almásmálomból (Betlehem kis falucskába; Ez karácsony éccakáján; Paradicsom szegelettye; Ez karácsony estén; Pásztorok, pásztorok keljünk fel; Adjon Isten sokakat kezdetű köszöntőrigmust), Magyardécséről Adjon Isten sokakat kezdetű köszöntőrigmust),  Mezőveresegyházról (Betlehem kis falucskában; Karácsony estéjén, elméne Mária; Egy kis karácsonyi verssel megtisztelném, uraim kezdetű rigmust) és Szamosújvárról (Elindult Mária karácsony éjszakáján) közölt szokásleírásokat szöveggel és dallammal.

Faragó József 1945-ben gyűjtött Pusztakamaráson. Dolgozatában öt kántálóének szövegét és dallamát (Pásztorok, keljünk fel; Paradicsomnak kertjébe; Mikor Szűz Márja földön járt; Karácsony estéjin; Jézus az asztalnál eszik, fehér virággal), valamint nyolc köszöntőrigmust tett közzé. A Betlehemezők és kántálók Pusztakamaráson című közlemény valójában egy mezőségi falu karácsonyi szokásainak monografikus jellegű, rendszeres, módszeres és teljességre törekvő feldolgozása volt. A magyar folklorisztikában addig ismeretlen, korábban nem alkalmazott, forgatókönyvszerű módszerrel dolgozta fel a gyűjtést. Ennek az új elemzési megközelítésnek, tehát    az egy falura összpontosító monografikus és komplex módszernek sajnos azóta, 1947-től nem akadt követője.^[4]

Lajtha László, Kodály Zoltán biztatására kezdte meg mezőségi gyűjtését. 1947-ben publikált dolgozatában olyan szépkenyerűszentmártoni passióéneket is közölt, amivel elsősorban a falubeli cigánygyermekek jártak köszönteni a helybéli magyar gazdák családjaihoz karácsony és újév alkalmával.

Kallós Zoltán még diákként az 1940-es években kezdte el a szülőföldjén, az erdélyi Mezőségen élő folklór összegyűjtését. Korai terepkutatásai csakhamar jelentős mennyiségű és minőségű archaikus kántálóéneket tártak fel. http://db.zti.hu/kallos/mp3/13722a.mp3

Egy egyetemista kutatócsoport az 1970-80-as években jelentős terepgyűjtést végzett Mezőség falvaiban. Az általuk összegyűjtött és rendszerezett anyagban karácsonyi kántálóénekeket is találhatunk. Lejegyzéseiket ma a Román Akadémia kolozsvári Folklórintézetében és a Gheorghe Dima Kolozsvári Zeneakadémia Archívumában őrzik.

Pozsony Ferenc 1980-ban Magyarszováton a még élő kántálás szöveg- és dallamanyagát gyűjti fel. A magyar és a román karácsonyi dalok motívumait összehasonlító publikációjában két, Magyarszováton rögzített kántálóének szövegét közölte (Mikor Szűz Mária földön jár; Karácsony estéjén elindult Mária).^[5]

Keszeg Vilmos egy 1994-es publikációjában szintén foglalkozik a Mezőség különböző falvaiból származó karácsonyi kántákkal.

Petőfi programosként elsődleges feladatom a hagyományőrzés és közösségépítés, és erre a leghálásabb időszak az advent. Szent Andrástól egészen a negyedik adventi gyertya meggyújtásáig, nap, mint nap magyar népszokások felelevenítésével és az ehhez kapcsolódó gyakorlatokkal készülünk az ünnepre. A négy adventi gyertya közös meggyújtásával igyekszem egy időbe és egy térbe hozni az Alapítványhoz tartozó minden felnőttet és gyermeket. A négy hetet elosztva a különböző részegységek között, rövid, öt-tíz perces kis műsorral készülünk mindegyik csapattal, mintegy hangolódásként az ünnepre. A hit gyertyáját a szórványkollégium felsőbb évfolyamos diákjai gyújtották meg, a reményét a kicsit. Az öröm lángjának fellobbantásának feladata az Alapítvány felnőtt csapatának jutott. Az utolsó gyertyagyújtásra, amire az Alapítvány közös karácsonyi ünnepségén kerül sor, hivatalos minden szülő. A Mezőség mintegy 38 településéről származó diák és családjaik egy időben, egy helyen lobbantják fel a szeret lángját, melyek fénye általuk eljut a legrejtettebb, legmesszibb kicsi faluba is.

A hét minden napján sorra kerülő délutáni foglalkozásokon az aktuális ünnephez, az adventi időszakhoz és a karácsonyhoz kapcsolódó témák és tevékenységek kerülnek terítékre.

A művészeti ismeretek szakkörön a válaszúti téli tájjal, az angyalokkal, Szent Miklóssal és szent családdal foglalkoztunk.

Agyagozáson karácsonyfadíszeket és ajándékokat készítettünk.

A hon- és népismeret foglalkozáson sorba vettük az ünnepeket: Szent András, Borbála, Szent Mikós, Luca napja. Az elméleti ismeretátadáson túl, a gyakorlatban is kiviteleztünk néhány jeles naphoz kapcsolódó magyar népszokást. Szent Andráskor az időjárást figyeltük meg és termőágat tettünk virágozni. Szent Miklós ünnepén megajándékoztuk egymást és a kisebbeket. A Luca nap volt a legvidámabb, mivel a jeles naphoz kapcsolódó szokások igencsak megtetszettek a szakiskolás lányoknak. Lucabúzát ültettünk, időjárásjósló kalendáriumot készítettünk és nem maradhattak el a jósló cédulák sem, hiszen minden valamire való lány kíváncsi a jövendőbelije nevére. A helyi szokások utáni kutatások során, érdekes információra bukkantam a szomszédos Bonchidáról. „A Lucázásnak érdekes változata volt meg régebben: Luca napjától karácsony napjáig csinálták Luca székét, mindennap gyarapítván rajta valamit. Karácsonykor el kellett vinni a templomba s ráülve meglátták Katalint vagy Andrást — párjukat. Egy másik elmondás szerint az elkészített széket vagy asztalt megterítették s 12 órakor melléje ültek, mert ekkor mutatkoztak meg a titkok.”^[6]

A kézműves foglalkozásokon, adventi koszorút, képeslapokat, karácsonyfadíszeket és mézeskalácsot készítettünk.

December 6-án délelőtt, anyaországbeli vendégek érkeztek az alapítványhoz. A békési Mikulás minden gyermeket megajándékozott. S hogy mi se maradjunk adósok, egy Zoli bácsi által gyűjtött népdallal - Túl a vízen egy kosár - és a Betlehem kis falucskában című karácsonyi kánta vicei változatával (a vicei árvaházból származó kollégisták tanították meg a többieknek) ajándékoztuk meg a kis csapatot. A várakozás időszakát felpezsdítették a mindennapos énekpróbák és megtapasztalhattuk a közös éneklés örömét.

A nagyobb lányoknak oly annyira megtetszett a gyertyagyújtás rituáléja és a közös éneklés, hogy most önállóan kezdtek el készülni egy kántálásra, amivel majd az egész Alapítványt megajándékozzák. Ez a gyakorlat rendkívül jó hatással van a közösségre, szinte észrevétlenül és természetes módon kezdenek kötődni a saját hagyományaikhoz és egymáshoz is. Gergely Zoltán népzenekutató a Korunk, 26. évfolyam 12. számában megjelent tanulmányában írja, hogy az általa megkérdezett idős mezőségi asszonyok a karácsonyi énekeket, köszöntőket, azaz a szokásokat, melyeket kántáláskor műveltek, a szüleiktől vették át. És ezzel együtt vették át a karácsonyi történetet, azaz lettek részesei az ünnepnek. Így valósult meg egyszerre mindkét feltétel: megismerték az ünnep eredetét és kialakult személyes kötődésük hozzá.

Az utolsó adventi hétre gyertyát és mézeskalácsot készítettünk, egyrészt, hogy technikai tudást, gyakorlatot szerezzenek a gyerekek, másrészt hogy az otthon lévőket is meg tudják ajándékozni és a karácsonyfára is kerüljön belőlük néhány.

Itt Erdély szívében, a híres Mezőségen elmével, szívvel, lélekkel, tanulással és apáink nagyapáink hagyományainak felelevenítésével, közösségben készülünk a Megváltó születésére.

Ömlik fellegeknek sűrű sötétsége,

Borul az egeknek hajnali szépsége,

Valamennyi csillag vagyon a nagy égen,

Annyi áldás szálljon a magik fejére.

Áldja meg az Isten a háznak gazdáját,

Gazdájával együtt kedves gazdasszonyát,

Áldja meg az Isten mindenféle jókkal,

A szántóföldeket sűrű kalangyákkal,

Kaszáló réteket szép sűrű boglyákkal.

Fiatal seregük ezeket kívánja,

Melyet adjon is meg a mennyei Atya.

Karácsonyi köszöntő, Kallós Zoltán gyűjtése a „Hallod babám, mit fütyörész a rigó!” hanglemezről. https://www.youtube.com/watch?v=DISYE5AqcSo

Felhasznált irodalom:

Dömötör Tekla: A naptári ünnepek – népi színjátszás.

Budapest, Neumann Kht., 2004 Néprajzi Lexikon szócikkei

Faragó József: Betlehemezők és kántálók Pusztakamaráson.

(Erdélyi Néprajzi Tanulmányok 8.) Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1947.

Keszeg Vilmos: Az Erdélyi Mezőség néprajzi irodalma.

In: Keszeg Vilmos – Szabó Zsolt (szerk.): Mezőség.

Történelem, örökség, társadalom. Művelődés, Kolozsvár, 2010.

Keszeg Vilmos: Régi karácsonyok. Kelet–Nyugat V. 1994. 12.

Németh Imre: Szokás – forgatókönyv – szerep. Valóság IX 1966.

Kelemen László és Pávai István: ÚJ PÁTRIA az Utolsó Óra program gyűjteményéből: Nagykarácsony, kiskarácsony. Karácsonyi, újévi énekek, névnapköszöntők c. lemez kísérőfüzete. (Szerkesztette: Kelemen László és Pávai István)

Kísérőfüzet-szöveg: Kelemen László

Pozsony Ferenc: Román kolindák és magyar karácsonyi énekek motívumegyezései. „Adok nektek aranyvesszőt...”. Dolgozatok erdélyi és moldvai népszokásokról. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000.