Marosfelfaluban tojásfestésre gyűltek az asszonyok és gyermekek
2025. április 10-én, csütörtök délután a marosfelfalusi református gyülekezeti ház imatermében így aztán egy családias hangulatú, húsvétváró tojásfestő kézműves foglalkozáson vehettem részt, amelyet a Bíborka Egyesület szervezett. A délután öt órától este nyolcig tartó programra előzetes regisztrációval lehetett jelentkezni.
Mindenki a saját maga által hozott, előkészített, előre kifúrt vagy megfőzött tojásokat díszíthette. Alapvetően írókával és méhviasszal dolgoztunk, a díszítéshez különféle, főként Székelyföldi, Kalotaszegi és Mezőségi, festett tojás motívumokat bemutató, nyomtatott minták szolgáltak inspirációul.
A méhviaszt az asztalokra kikészített, a viasz hevítésére alkalmas mécsesekben olvasztottuk meg, ezek köré többen is leülve, közösen dolgoztunk egy-egy láng melegénél, kellemes beszélgetésekbe mélyedve. A legfiatalabbak szüleik segítségével tanulhattak bele az íróka használatába, tehették próbára kézügyességüket a nem is olyan egyszerű feladattal, hogy hogyan is lehet az írókával az olvadt viaszt a tojások felületére felvinni, hogyan lehet különféle vonalakat, pöttyöket, motívumokat a tojásokra rajzolni.
Ahogy sorra elkészültek a viasszal megrajzolt minták, a tojásokat kárminvörös színű festéklébe mártottuk, amíg kellően meg nem színeződtek. A festék megszáradása után a viaszt gyertyák fényénél leolvasztottuk, letöröltük, végül a tojásokat egy kevés olajjal áttörölve fényesítettük meg az elkészült műveket.
A marosfelfalusi közösségből a foglalkozásra egyformán eljöttek fiatal édesanyák gyermekeikkel és idősebb asszonyok is. Aláfestő zeneként kellemes népzenei dallamok szóltak a háttérben, amelyek tovább emelték a foglalkozás hangulatát. A festés közben jókat beszélgettünk, megosztottuk egymással tapasztalatainkat, és közösen örültünk az elkészült, egyedi tojásoknak.
Ez a délután nemcsak a húsvéti készülődés jegyében telt, hanem erősítette a felfalusi közösség összetartozását és a magyar hagyományok iránti elköteleződését is. Különösen nagy élmény volt számomra, hogy a felfalusi asszonyokkal együtt, közösen, újabb tapasztalatokat szerezhettünk a tojásfestés hagyományának ápolásában.
Az együtt töltött idő, a közös alkotás és az egymástól ellesett apró technikák mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez az este is emlékezetes maradjon számomra. Jó érzés volt látni, megtapasztalni, hogy a közösségben ilyen erősen él az igény a népi kultúra megélésére és továbbadására, és, hogy ennek részese lehettem ösztöndíjasként, számomra különösen értékes tapasztalat.
A Bíborka Egyesület által szervezett esemény ismét bizonyította, hogy a közös alkotás és a hagyományok ápolása fontos szerepet játszik a szórványban élő magyar közösségek életében. A résztvevők nem csak egyedi húsvéti tojásokkal, de olyan új élményekkel és szép emlékekkel is gazdagodtak, amelyek hozzájárulnak a felfalusi magyar közösség megerősítéséhez.