Jelenlegi hely
Hírek
2024.10.21.
Erdély elhagyatott bányáiról készült fényképes élménybeszámolóval és előadással érkezett a Teleki Magyar Házba Berentés Ágnes.
2024.10.20.
A Vukovári Magyarok Egyesületének tagjaival 2024 október közepén, egy csodás őszi napon Eszék-Baranyába utaztunk, ahol először bejártuk a tökösi (horvátul Tikveš) vadászkastélyt és meséltek nekünk a Kopácsi-rét élővilágáról is. Majd Csúzán a Kovács...
2024.10.18.
2024. október 17-én került sor a Reménység Házában Oberczián Géza és Nádudvary György könyveinek bemutatására. A rendezvény az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület, illetve a Petőfi Kulturális Szalon közös szervezésében jött létre. Az est...
2024.10.16.
A Bethlen Gábor Kollégium diákjai nem először találkoznak Hidán Csaba László erdélyi származású régész-hadtörténész, harcművészet-oktató szakemberrel, aki ismételten tartott idén is rendhagyó történelemórát a tizenegy és tizenkettedikesek számára.
2024.10.14.
Nagyenyedet, a Fehér megyei diákközpontot Jókai Mór elbeszélése tette minden magyar iskolás és felnőtt számára ismertté. A Rákóczi-szabadságharc idején játszódó nagyenyedi történet szerint a diákok összefognak a várost megszálló labancok ellen és...
2024.10.14.
A Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet a Magyarország-Szlovénia Interreg program támogatásával megvalósult Mura-Zala Youth Community című pályázat második táborát szervezte meg muravidéki és zalaegerszegi diákok számára. A tábor során a résztvevők...
2024.10.14.
A fiumei magyar közösségben a gyermekek számára szervezett legfontosabb rendszeres program a játékos magyar nyelvoktatás. Šibalin Klepac Zdenka, a helyi egyesület elnöke ezt a feladatot is a tőle megszokott lendülettel és energiabedobással végzi.
2024.10.14.
A Nyitra közeli Alsóbodok adott helyt annak a rendezvénynek, amely az "Együtt a zoboralji gyermekekért" címen hirdettek október 3-ra.