Jelenlegi hely

Hírek

2020.03.18.
Nagymohai dal tanulás élő  zenei kísérettel a Kőhalmi néptáncórán
Nagy megtiszteltetés ért, amikor felkérést kaptam a néptáncoktatás újraélesztésére, Kőhalomban. Sokáig fontolgattam a dolgot, hiszen többet szerettem volna egyszerű néptánc-foglalkozásoknál: az értékmentésben, és átörökítésben látok erőt.
2020.03.18.
Mentálhigiénés képzés bemutatóest
A Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Kara Mentálhigiénés képzést indít immáron negyedik alkalommal Léván, Felvidéken. A képzés a Magyar Állam hathatós támogatásával valósul meg, s a hallottak alapján nagyon egyedi tanmenettel.
2020.03.17.
Március 15-ei megemlékezés Lupényban
Miként egész nemzetünk, úgy a szórványmagyarság számára is kellő fontossággal bír 1848. március 15-ének megünneplése. A mai válságokkal teli korszakban, e nap szimbolikus jelentéstartalmával erősíti összetartozásunk érzését.
2020.03.17.
Előadás Lupényban
A Lupény-Vulkáni Unitárius Egyházközség szervezésében Lupényban is bemutatkozott, a “Nagyszeben, Dél-Erdély határőre“ című előadás.
2020.03.17.
Márai Puzzle
A Márai tükrei című kiállítást Márai Sándor születésének 120. évfordulóján nyitották meg a MaJel centrumban, mely egy időben volt az országos matematika versennyel, amit a Márai Gimnáziumban rendeztek meg. A kiállításon a rendezvénysorozat címéhez...
2020.03.17.
Lelik Berta
Szilágysági kultúrkincsek című cikksorozatomban Lelik Bertával készített interjúimmal a szilágysági magyar néptánc-, viselet- és tárgykultúra kincseiből szeretnék ízelítőt mutatni. Az első írásban Lelik Berta életútjával, életszemléletével és...
2020.03.17.
kopecsnimikolt
A hagyományőrzés fontossága vitathatatlan, annak módjai azonban rendkívül széles skálán mozognak. Véleményem szerint különösen fontos kiemelni azoknak a munkáját, akik az utóbbit művelve valami maradandót alkotnak, és ebbe a kategóriába tökéletesen...
2020.03.17.
soha
A március 15-re tervezett nagyszabású ünnepségek és kulturális események az aktuális helyzetre való tekintettel elmaradtak Erdélyben. A legtöbb helyen szűk körben, koszorúzással emlékeztek meg a forradalom hőseiről.
2020.03.16.
Az Emléktábla
2020. március 13-án az EUFOR műveleti parancsnokság és a szarajevói NATO-parancsnokság magyar nemzeti rangidőseinek meghívására érkezetünk a Butmir tábor Emlékparkjában megtartott emléktábla-avatásra és az azt követő ünnepi állománygyűlésre.
2020.03.16.
Kerttakarítás a vírusveszély árnyékában avagy fényében
2020. március 14-én körülbelül 30 önkéntes részvételével takarítottuk ki a marosvécsi Kemény-várkastély kertjét. A Marosszéki Íjászok Egyesülete által szervezett akcióban egymás egészségének veszélyeztetése nélkül, mégis közösségként segítettünk.

Oldalak