Jelenlegi hely
kurtossy.peter2023
2024.12.07.
Az 1871-ben alapított szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ a Délvidék legidősebb, folyamatosan működő kulturális szervezete. Eredendően szabadelvű olvasókörként indult, mára azonban már számos szakosztállyal büszkélkedhet, és emellett...
2024.11.19.
Immár 15 esztendeje ünnepeljük a magyar nyelv napját. Az Anyanyelvápolók Szövetségének IX. közgyűlésén határozták el, hogy anyanyelvünknek is legyen egy konkrét dátuma, amikor jobban ráterelődik a figyelem, és hivatalosan is lehetőség adódik méltó...
2024.10.28.
Október havában számos alkalom nyílt arra a Délvidéken is, hogy a helyi magyarság egy-egy, a népünk számára nevezetes történelmi eseményre vagy jeles személyre közösen összegyűlve emlékezzen.
2024.06.21.
Sétára indultam az első reggelen. Előző este érkeztem meg szolgálati helyemre, a Terézia-csatorna partján fekvő, zömmel magyarok által lakott településre, Ürményházára, így mit sem láttam addig a faluból.
2024.06.11.
A Magyar Országgyűlés 2010-ben június 4. napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Immár 104 esztendeje annak, hogy ezen a napon íratták alá nemzetünkkel azt a szégyenteljesen igazságtalan, térségünket megnyomorító békediktátumot, mely...
2024.05.28.
Rózsa Sándor és társai újra ellátogattak Ürményházára. A faluban ma is majd mindenki tud arról, hogy Rózsa Sándor cimboráival egykor erre járt.
2024.04.23.
Ebben az esztendőben Ürményháza, a Dél-Bánságban fekvő szigetmagyar település jelesül helytállt a magyar költészet napjának megünneplésében.
2024.04.18.
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg magyar diákok számára a Bárka elnevezésű evangelizációs szavalóversenyt a Délvidéken. A mára hagyományossá vált ürményházi rendezvény 2000-ben indult útjára Dulka Andor tanár kezdeményezésére, és kétévente...
2024.03.22.
Koszorúzással, majd ünnepi műsorral emlékezett az 1848/49-es szabadságharc napjaira Ürményháza magyarsága. A megemlékezés 2019 óta a falu temetőjében kezdődik, mióta itt áll d’Orsay Miksa százados, és a szabadságharc ismeretlen délvidéki hőseinek...
2024.01.29.
A legismertebb magyar költői szöveg, a Himnusz keletkezésének napja méltán lett a magyar kultúra napjává. Harmincöt esztendeje a magyarság szerte a világban méltón módon emlékezik e napon.