Jelenlegi hely
Hírek
2024.10.09.
A Magyar-Turán Alapítvány küldöttjeiként a Magyar-Turán Felvidék és a Magyar-Turán Székelyföld csapatai vettek részt a kilencedik türk-tatár Kara Ulis Kurultaion, amelyet Dobrudzsában, Constanta megyében, Venus nevezetű településen rendeztek meg.
2024.10.08.
A Filmtettfeszt első kiadását 2001-ben szervezték meg Kolozsváron.
2024.10.08.
Így csöppentem bele a Marosvásárhelyi forgatagba. Innen irányítják a Pro Castellum Degenfeld Egyesület tevékenységeit, melyeknek a megvalósulása Kutyfalván történik.
2024.10.07.
Ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg a helyi evangélikus templom megépítésének és az egyházközség megalakulásának 90. évfordulójáról.
2024.10.07.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi és pozsonyi vértanúira emlékeztek október 6-án Pozsonyban, a Kecske-kapui evangélikus temetőben.
2024.10.07.
Október 4-én szülővárosomban, Dunakeszin mutathattam be festészeti kiállításomat. Az akvarellsorozat a „Mi jelünk a kereszt” címmel Isten szolgája Esterházy János életének és vértanúságának ihletésében készült és nem titkolt célja, hogy közelebb...
2024.10.07.
A kitelepítettek emlékének adóztak Pozsonypüspökin október 6-án. A résztvevők a szentmisét követően, a helyi magyar alapiskola kertjében álló kopjafánál helyezték el koszorúikat, a lakosságcsere következtében kitelepített családokra emlékezve. A nap...
2024.10.07.
Október 6-án, a Fogarasi református templomban, az istentisztelet keretein belül megemlékeztünk az 1848-49-es szabadságharc 13 katonai vezetőjének kivégzéséről.
2024.10.07.
A Vukovár-Szerém megyei Kórógyon szeptember 29-én, Csákovácon szeptember 30-án, a Nuštari járáshoz tartozó Marinciban pedig október 2-án emlékeztünk meg a honvédő háborúban elesett és eltűnt civil áldozatokról, akik között magyarok is voltak.
2024.10.07.
Kevesen hallottak a Piski csárdáról – másnéven huszár csárdáról – mely nagy szerepet játszott az 1848-49-es szabadságharc során, valamint az előtte lévő terület lett a ’48-49-es szabadságharc egyik legjelentősebb színtere. Itt emlékezett meg Böjte...